Érdemes odakorzózni

Egy étterem ahova "csak úgy" lehetetlen betérni. A Corso. Mert hát az egyszerű utcai sétáló nem feltétlenül kutatja végig a Várkerület minden udvarát. Márpedig, ha éhes, és szereti a finomságokat, akkor a Corsot feltétlenül meg kell találnia. Igaz, ezt beléptünkkor nem sejthettük. Érkezik a pincér is, aki az asztalunkhoz kísér. A rendkívül fiatal, de láthatóan igen profi módon felkészített, lelkes és udvarias felszolgálónk elénk teszi az étlapot, mi pedig nagy gondba kerülünk. Nem tudunk választani. Természetesen a bőség zavara miatt. Nem szokásunk hosszasabban elidőzni az étlap elemzésén, de ezuttal érdemes. Rendkívüli hozzaértés jellemzi az összeállítóit. Bőséges a választék, nem hiányoznak a 2002-es év ajánlatai, ezekhez kulturált, szellemes, de nem kérkedő magyarázatokat fűznek, és az árak sem ostromolják az egeket. Ott az előe odakészített borlap, desszertlap -megint csak külön, mint az elegáns nyugat- európai éttermek többségében-, nem utólsósorban a gyermek étlap, benne az ételek felsorolása mellett többek között labirintus játék (bizony, bele lehet rajzolni, legfeljebb kicserélik utána). Mindez olyan gondoskodás a vendégről, hogy ezt követően némi túlzással már az is mindegy, milyen ételt tesznek elébe.... Végül döntünk. Elsőre kehely füstölt lazacrózsával, illetve húsosfazék, majd kétszemélyes libalakodalmas. Mindkét első fogás kifogástalan. Miként a tálalás is megér egy misét. A kelyhetszép üvegpohárban tálalják, az enyhén fokhagymás dresszinggel megöntözött kukorica, káposzta és jégsaláta tetején pedig ott vöröslik három isteni lazacfalat. A húsleves zárt cserépfazékban kerül elénk, és az aranyszínű lé éppen azt tartalmazza, amit az étlap ígér: húst (sertést), zöldségeket és tésztát. Jöhet a libalakodalmas. Bizony, két személynek is meggyűlik vele a baja, akkora adag. Van benne egy hatalmas comb, három jókora füstölt mellfilé, és két szinten méretes lecsós libamáj. Hozzá pedig burgonyalángos, krokett és párolt káposzta. Leírni is sok, hát még megenni. A comb omlós, a csontról könnyedén lefejthető, a mell enyhén, de érezhetően füstölt, szintén vajpuha, és csöppet sem száraz, a libamájat pedig felesleges különösebben elemezgetni, aki evett már, az úgyis tudja, milyen... A burgonyalángos és a krokett is éppen olyan, mint amilyennek alképzeljük, a lángos nem tocsog a zsírban, mint oly sok helyen. Egyetlen apró megjegyzés: a krokettokat tálaláskor a lecsóba helyezték, így azok túlzottan magukba szívták a mártást. Ám ez az összeredményen nem változtat: inkább mindent elpusztítunk, feladva ezzel annak a lehetőségét, hogy egy nagyszerű desszerttel zárjuk a vacsorát. Majd legközelebb. Mert, hogy jövünk, az tuti.

Felszolgálás - húsz év múlva igazi séf válhat belőle

Konyha- nem marad el a pazar külsőségek mögött.

Krúdy tanoncai
Nyugati Kapu folyóirat